"Hétköznapi" Hősök...

Sokat töprengtem azon, hogy hogyan írjak erről a témáról úgy, hogy ne tűnjek fel rossz színben…Aztán rájöttem, hogy teljesen mindegy, mert itt nem én vagyok a lényeg, hanem Ti, anyukák!

Valószínű, hogy aki olvassa ezeket a sorokat, legtöbbeteknek van gyerkőce (kisebb-nagyobb), akik ebben az időszakban extra gondoskodást és odafigyelést igényelnek.

Az élet úgy hozta, hogy nincs saját gyerekem, hanem két kölcsönkapott, akik néhány hete az anyukájuknál vannak.

Korábban vezettem háztartást, volt olyan karácsony, amikor egy nap 9 fajta ételt főztem, de mára ez az elfoglaltság a minimálisra redukálódott az életemben. Többek között szerepe van ebben az inzulinrezisztenciámnak, mert így egyszerűbb, hogy előre ki van számolva az ételek szénhidráttartalma, nem nekem kell ezzel sakkozgatnom. Másodszor az időhiány…Előfordul, hogy ez kicsit frusztrál, de hát én nem ebben vagyok jó.

Pontosan ezért hatalmas tisztelettel és csodálattal nézem az egyre szaporodó megosztásokat a közösségi oldalakon, hogy ki milyen kenyeret/kiflit/kalácsot sütött. Elmesélitek, ki hogyan eteti a kovászt, trükköket arról, hogy mitől, lesz finomabb a kenyér…Elképesztő, nekem egy kenyérsütés nagyjából azt jelentené, mint ha újra le kellene érettségiznem matekból…Természetesen, ha rá lennék kényszerülve, hogy nekiálljak, valahogy megpróbálnám, de a kimenetele meglehetősen kétes lenne…Ilyenkor mindig azzal vígasztalom a férjem, hogy van jó oldala is annak, hogy nem vagyok egy konyhatündér, mert ha az lennék, már lehet, hogy kigurulnánk az ajtón…

Minden elismerésem azoké a nőké, akik 2-3 kisgyerekkel maradnak otthon ebben az időszakban, igyekeznek lekötni őket, segítik őket a tanulásban, ami szintén nem kis feladat…Home office-ban dolgoznak közben, háztartást vezetnek, sütnek-főznek. Döbbenten figyelem teherbírásukat, ahogy minden területen igyekeznek helyt állni. Sokszor frusztráltan és szégyenkezve mondják el, hogy borzasztó nehéz és szégyen ide, szégyen oda, csak arra vágynak, hogy néhány órára csend legyen…

Vannak olyan anyukák, akik kisimulnak ebben az időszakban, megkönnyebbülnek és élvezik az együttlétet a gyerekekkel, örülnek, hogy nem kell időre rohanniuk mindenféle különórára és egyéb elfoglaltságokra. Új recepteket próbálnak ki, és kivirulnak attól, hogy végre csak azok lehetnek, akik valójában: háziasszonyok, anyák.

Mindkét típusú nőtársaim előtt őszintén fejet hajtok, és mindig igyekszem kifejezni elismerésemet és tiszteletemet feléjük.

Legtöbben mostanában a méltán elismert egészségügyi dolgozókat, bolti eladókat, buszsofőröket stb. dícsérik, de ezek nélkül a nők nélkül ugyanúgy megállna az élet, mint az előbb említett személyek nélkül.

Van egy székesfehérvári segítő csoport, ahol már hetekkel ezelőtt felajánlottam, hogy amint lehetséges, 3 egészségügyi dolgozót, 3 bolti eladót, 3 postán dolgozó hölgyet vendégül látok a kozmetikában egy pihentető, szépítő kezelésre. Ezt most kiegészíteném 3 olyan édesanya vendégül látásával, akiknek bármilyen okból nincs lehetőségük eljutni kozmetikába.

Bízom benne, hogy hamarosan véget ér ez az időszak, és remélem, hogy kicsit megváltozik az a nézet, miszerint egy nő ha nem dolgozik, ,, csak „ anya, akkor a társadalomnak kevésbé hasznos tagja…